A csendes veszély, amiről a cégvezetők ritkán beszélnek

Néhány héttel ezelőtt három napot töltöttem a csapatommal egy wellness hotelben. Beszélgettünk, nevettünk, kirándultunk, társasjátékoztunk, szaunáztunk, és egyszerűen csak együtt voltunk. Jó volt látni, ahogy mindenki egy kicsit kiszakad a mindennapokból, és végre nem határidőkről, bevallásokról vagy ügyfélkérdésekről szólnak a beszélgetések. 

Hazafelé azon gondolkodtam, milyen különös dolog a vállalkozói lét. 

Kívülről sokan úgy látják, hogy a vállalkozás szabadságot jelent. Saját időbeosztást, önálló döntéseket, függetlenséget. Valóban van benne igazság. Csakhogy ennek a szabadságnak van egy kevésbé látványos oldala is, amiről ritkábban beszélünk. 

A legtöbb cégvezető nem attól fárad el, hogy sokat dolgozik. Sokkal inkább attól, hogy túl sokáig visz mindent egyedül. 

A vállalkozó az, akihez előbb-utóbb minden kérdés befut. Dönteni kell egy árajánlatról, egy beruházásról, egy új munkatárs felvételéről vagy éppen egy nehéz ügyfélhelyzetről. Vannak kérdések, amelyeket meg lehet beszélni a csapattal, és vannak olyanok, amelyek végül mindig ugyanannál az embernél landolnak. A cégvezetőnél. 

A kívülállók ebből általában keveset látnak. Azt látják, hogy működik a vállalkozás, mennek a dolgok, gyarapszik a csapat. Közben azonban sok vezető évekig úgy él, hogy valójában soha nincs teljesen szabadságon. Lehet, hogy fizikailag nincs bent az irodában, de fejben folyamatosan dolgozik. 

Mi lesz azzal az ajánlattal? Kifizeti-e az ügyfél a számlát? Jól döntöttem? Mit kezdjek a problémás munkatárssal? Miből finanszírozzam a következő fejlesztést? 

Ezek a kérdések nem maradnak bent az irodában péntek délután. Hazajönnek velünk. Ott ülnek a vacsoraasztalnál, velünk utaznak a nyaralásra és gyakran még este, lefekvéskor is ott motoszkálnak a fejünkben. 

A legveszélyesebb talán az, hogy egy idő után természetesnek kezdjük tekinteni ezt az állapotot. Úgy gondoljuk, hogy ez a vállalkozói lét velejárója, és aki vezető akar lenni, annak ezt egyszerűen el kell viselnie. 

Pedig nem biztos, hogy így van. 

Az elmúlt több mint harminc évben rengeteg vállalkozóval dolgoztam együtt, és egy dolgot újra meg újra megtapasztaltam. A vállalkozás fejlődése szinte mindig tükrözi a vezető állapotát. Régebben gyakran mondtam, hogy a cégem olyan, mint a gyermekem. Ma már inkább azt mondom, olyan, mint az ikertestvérem. 

Amikor én fejlődöm, a vállalkozásom is fejlődik. Amikor elveszítem a fókuszt, az a cég működésén is meglátszik. És amikor túlságosan elfáradok, annak előbb-utóbb a vállalkozás is megfizeti az árát. 

Éppen ezért ma már egészen másként gondolok a pihenésre, mint húsz évvel ezelőtt. Nem jutalomnak tartom, és nem is luxusnak. Nem olyasminek, amit csak akkor érdemlünk meg, ha már minden feladat elkészült. 

A pihenés a hosszú távú működés egyik feltétele. 

Ahhoz, hogy tisztán lássunk, térre van szükségünk. Ahhoz, hogy jó döntéseket hozzunk, energiára van szükségünk. És ahhoz, hogy fejlődni tudjunk, időnként meg kell állnunk egy pillanatra. 

Nem azért, hogy kiszálljunk. Nem azért, hogy feladjuk. Azért, hogy újra rálássunk arra, amit építünk. 

Néha egy jól időzített megállás visz minket a legtovább.