A vállalkozás olyan, mint egy kert
Nyáron mindig több időt töltök a természetben. Szeretek a Balaton partján sétálni, nézni a vizet, figyelni a fákat, a virágokat, a kerteket. Ilyenkor gyakran eszembe jut, hogy a vállalkozás mennyire hasonlít egy kerthez.
Amikor valaki kertet telepít, pontosan tudja, hogy nem másnap fogja leszüretelni a termést. Először elő kell készíteni a talajt, elültetni a magokat, rendszeresen öntözni, gondozni, figyelni a jeleket. A növekedés lassú, sokszor szinte láthatatlan, mégis tudjuk, hogy minden egyes nap számít.
A vállalkozásainkkal kapcsolatban viszont gyakran türelmetlenebbek vagyunk. Gyors eredményeket szeretnénk. Azonnali növekedést. Több ügyfelet, nagyobb árbevételt, magasabb profitot. Közben hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a sikeres vállalkozások sem egyik napról a másikra épülnek fel.
Érdekes módon a vállalkozások sem egyik napról a másikra kerülnek bajba. A legtöbb esetben nem egyetlen rossz döntés okozza a problémát. Sokkal inkább apró dolgok sorozata. Nem emelünk árat, pedig már régen szükség lenne rá. Nem nézünk rá a számokra, mert éppen túl sok a munka. Halogatunk egy kellemetlen beszélgetést egy munkatárssal. Későn adjuk át a könyvelési anyagot. Nem készítünk tervet a következő időszakra. Egyik sem tűnik végzetes hibának. Ahogy a kertben sem jelent problémát egyetlen gazszál.
A gond ott kezdődik, amikor hónapokon vagy éveken keresztül nem foglalkozunk velük.
A kertész tudja, hogy rendszeresen gondoznia kell a növényeit. Nem akkor kezd el öntözni, amikor már minden elszáradt. Nem akkor kezd el gyomlálni, amikor a gaz teljesen benőtte az ágyást. Figyel, megelőz, karbantart.
A vállalkozásaink esetében sokszor pont fordítva működünk. Akkor kezdünk foglalkozni egy problémával, amikor már fáj. Amikor elfogy a pénz. Amikor csökken az árbevétel. Amikor felmond egy kulcsember. Amikor elveszítünk egy fontos ügyfelet. Pedig a jelek szinte mindig korábban érkeznek.
Az elmúlt több mint harminc évben rengeteg vállalkozóval dolgoztam együtt. Azt látom, hogy a sikeres cégek vezetői nem feltétlenül okosabbak vagy tehetségesebbek másoknál. Egyszerűen következetesebbek. Figyelnek az alapokra. Foglalkoznak azokkal a dolgokkal is, amelyek nem látványosak, nem sürgősek, nem hoznak azonnali eredményt. Tudják, hogy a stabil működés ezekből az apró, mindennapi döntésekből épül fel.
A vállalkozásban sincs csodaszer. Nincs egyetlen marketingkampány, amely örökre megoldja a problémáinkat. Nincs egyetlen ügyfél, aki minden nehézségtől megment bennünket. Nincs egyetlen döntés, amely garantálja a sikert. A hosszú távú eredményességet a szokásaink, a figyelmünk és a következetességünk teremti meg.
A kertész tudja, hogy amit ma elültet, annak a gyümölcsét csak később fogja leszüretelni. A vállalkozásban sincs ez másként. A mai döntéseinkből lesz a holnapi eredményünk. És sajnos a mai halogatásunkból a holnapi problémánk is.
Ezért időnként érdemes megállni egy pillanatra, és feltenni magunknak egy egyszerű kérdést:
Milyen állapotban van ma a saját kertem?
Mert a vállalkozás végül mindig azt adja vissza, amennyi figyelmet, energiát és gondoskodást kap tőlünk.
